Ügyességi játékok és Sorversenyek

Játék Információ

Kül- és beltéren egyaránt játszható, amennyiben megfelelőnek bizonyul a pálya, ami lehet egybefüggő füves terület, műfüves-, salakos-, vagy rekortán sportpálya.

Elérhető Helyszínek

Az ország bármely pontján kültéren, illetve beltéren sportcsarnokokban.

 

Mik azok az ügyességi sorversenyek?

Mókásabbnál mókásabb sorversenyeink garantáltan feldobják a hangulatot a rendezvényeden. Nagy előnyük, hogy a játékok mindegyik együttműködést igényel, különösebb fizikai igénybevétel nélkül!

Milyen elemekből áll?

Lánctalpaló

Tudtok gyorsan, de egyszerre mozogni? Mi történik ha mégis kiesik az egyik láncszem?

Bokaslattyogó

Gyorsabbak vagytok ellenfeleiteknél úgy is, ha a csapat minden tagjának össze van kötve a bokája a mellette állóval? Vagy csak slattyogni fogtok tudni?

Karikabát bújás

Kabátba is bújhatnánk, de mi karikába tesszük, és ráadásul nehezítve, hiszen egymás kezét el nem engedhetjük. 

Várkidobó

Kidobó kicsit másképp, hisz nem csak az a cél, hogy kidobd az ellenfeled, hanem az is, hogy elkapd a feléd repülő amorf formájú labdákat.

Létraközölő 

Két csapat, négyféle labda, egy létra – betalálsz a létrafokok közé? Na de nem mindegy mikor melyikbe! És mi történik ha a létra egyre magasabbra kerül? 

Karikapó

Rá tudod dobni a rúdra a karikát? És a csapattársad el tudja vajon kapni? Ahhoz, hogy mindez sikerüljön igazán jól kell összedolgoznotok!

Bója kugli

Egyszerű tekejáték, apró csavarokkal – más bábu és többféle labda. Így is leborítanátok az összes bábut? A játék három körből áll, mindegyikben azt próbálgatjuk melyik kéz az ügyesebb. 

Mik az Ügyességi játékok előnyei?

  • A játék nagyszerű csapatépítő foglalkozás, hiszen csak egymás képességeire számíthatnak a csapattagok.
  • Mozgalmas, mégis könnyed kikapcsolódás minden kollégának.
  • Együttműködés, közös gondokozás, egymásrafigyelés

 

id. Várnai Péter

alapító-szakmai vezető

Kérd egyedi ajánlatunk!

Egy csapatépítés, céges rendezvény, vagy családi nap megszervezése rengeteg időt, energiát és szakértelmet igényel. Nem szükséges, hogy egyedül birkózz meg a feladattal. Segítünk!

'; }else{ history = ' '; } if($type=='category'){ if($data.area){$data.city = $data.area;} output += '
  • '+history+''+ $data.name + ''+$delete+'
  • '; }else if($type=='listing'){ if($data.area){$data.region = $data.area;} output += '
  • '+history+''+ $data.title.rendered + ''+$delete+'
  • '; } return output; } function gdasac_click_action($type,$url){ if($type=='category'){ // add location /*if(geodir_search_params.autocompleter_filter_location) { var current_location = geodir_params.location_url; $location_string = current_location.replace(geodir_params.location_base_url, ""); $url += $url.endsWith("/") ? "" : "/"; $url += $location_string; }*/ window.location = $url }else if($type=='listing'){ window.location = $url } }