4. lecke: Munkaügyi intézkedések

Ez az egyik legfontosabb terület, ahol pandémiás intézkedéseket kell hozni, hiszen egyrészről érinti a járványprevenciót, valamint a megváltozott gazdasági helyzethez történő alkalmazkodást. Az egész folyamat során kiemelten fontos a megfelelő kommunikáció, hiszen a kollégáknak érteniük kell az intézkedéseinket, illetve mindenki számára fontos a folyamatos tájékoztatás arról, hogy mire számíthatnak a különböző helyzetekben.

Járvány prevenciós HR tervezés

Veszélyeztetettek kivonása –  Az ember az első!

  • Az idősebb, hatvan év feletti kollégákat lehetőleg vonjuk ki a munkahelyről, home office-al vagy szabadságolással.
  • Szűrjük ki azokat a kollégákat, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek és kérjük ki szakorvos tanácsát arra vonatkozóan, hogy veszélyeztetettebbek-e a vírus szempontjából.

Csökkentsük az egy légtérben dolgozók számát és távolságát!

  • Mérjük fel azokat a pozíciókat, ahol gördülékeny az otthoni munkára történő átállás.
  • Lehetőség szerint növeljük a távolságot a munkaállomások között vagy különítsük el a kollégákat.
  • Több műszakot is létrehozhatunk, ezáltal egyszerre kevesebb munkavállaló lesz egy légtérben a termelési volumen megtartása mellett.
  • Csoportos meetingeket lehetőleg vezessük át online térbe.
  • Ha van kültéri lehetőség az iroda mellett, akkor pl. egy rendezvénysátor bérlésével növelni tudjuk az egy emberre jutó légtereket.

Protokoll kialakítása:

  • Szüntessük be a céges utazásokat és a közösségi rendezvényeket.
  • Vezessünk be 2 hetes karantén külföldi utazások után, illetve ha közeli hozzátartozó járt külföldön, akkor az egy háztartásban élők esetén is 2 hét karantén javasolt.
  • Minimalizáljuk a belföldi utakat. 
  • Fontos továbbá a higiéniás és viselkedési protokoll kidolgozása és megfelelő kommunikálása egyaránt. Erre használjunk minél több felületet, küldjük ki emailben, rakjunk ki információs táblákat, ragasszunk ki prevenciós matricákat a közösségi terekben.
  • Gondoljuk át és dolgozzuk ki a járvány utószakaszára tekintettel, a bevezetett tiltások feloldására vonatkozó lépéseket is.

Stratégia kidolgozása a munkavállaló és a COVID-19 érintkezésének esetére

El kell különítenünk a gyanús/kivizsgálás alatt lévő, és a megerősített eset fogalmát. Mindegyik kategóriára a Nemzeti Népegészségügyi Központ “Eljárásrend a 2020. évben azonosított új koronavírussal kapcsolatban” közlemény elérhető legfrissebb verziója az irányadó. Itt olvashatsz róla bővebben. 

Amennyiben a munkavállaló “gyanús/kivizsgálás alatt lévő eset”-nek minősül

Olyan akut légúti fertőzésben szenvedő beteg, akinél az alábbi tünetek közül legalább egy fennáll: láz (≥38°C), köhögés, légszomj; hirtelen megbetegedési kezdettel, függetlenül a megbetegedés súlyosságától, ÉS aki a tünetek kezdetét megelőző 14 napban – szoros kapcsolatban* volt megerősítetten vagy valószínűsítetten új koronavírussal fertőzött személlyel, VAGY olyan, az új koronavírus fertőzéssel érintett területen járt, ahol közösségi terjedés feltételezhető.

*Szoros kapcsolatban álló személynek minősül az, aki a valószínűsített vagy a megerősített COVID-19 fertőzöttel:

  • egy háztartásban él;
  • személyes kapcsolatba került (2 méteren belüli távolság és 15 percnél hosszabb idő);
  • zárt légtérben tartózkodott (2 méteren belüli távolság és 15 percnél hosszabb idő) [pl. munkahelyen egymás közelében, iskolában egy osztályteremben, kórházi beteglátogatás során stb.];
  • közvetlen fizikai kapcsolatba került új koronavírussal fertőzött személlyel (pl. kézfogás útján);
  • védőeszköz alkalmazása nélkül új koronavírussal fertőzött beteg váladékával érintkezett (pl. ráköhögtek vagy szabad kézzel ért használt papírzsebkendőhöz);
  • a repülőúton
      • bármilyen irányban 2 ülésnyi távolságban ült
      • COVID-19 beteget ápolt,
      • a repülőgép személyzeteként az új koronavírussal fertőzött beteg ülőhely szektorában látott el szolgálatot,
      • amennyiben a tünetek súlyossága vagy a COVID-19 beteg mozgása indokolja, a repülőgép nagyobb területére vagy akár egészére kiterjeszthető a kontaktuskutatás;
  • az előírt egyéni védőeszköz megfelelő alkalmazása nélkül a COVID-19 beteg közvetlen ellátásában/ápolásában részt vett vagy laboratóriumi dolgozóként COVID-19 beteg mintáit kezelte.

Ezekben az esetekben a munkavállaló tájékoztassa a munkáltatót egészségi állapotáról és hivatalos járványügyi státuszáról, valamint kötelezően karantén javasolt számára, és közvetlen kontaktjai (szoros kapcsolat) számára is. A munkahely általános fertőtlenítő eljárásai itt is az irányadók, valamint javasolt egy potenciális fertőzött esetén zárófertőtlenítést végezni és megszigorítani az általános higiéniás rendet. 

Megerősített eset

Minden olyan személy, akinél laboratóriumi módszerrel igazolták az új koronavírus által okozott fertőzést (klinikai tünetekkel vagy klinikai tünetek nélkül). Mind a gyanús/kivizsgálás alatt álló, mind a valószínűsített, mind az igazolt eset elkülönítése kötelező. A betegeket kórházban kell elkülöníteni. 

A megerősített COVID-19 betegségben szenvedő munkavállaló jelen hivatalos állaspont szerint kórházban elkülönítendő és a Nemzeti Népegészségügyi Hivatal hatásköre alá tartozik. A munkahely általános fertőtlenítő eljárásai itt is az irányadók, valamint javasolt egy potenciális fertőzött esetén zárófertőtlenítést végezni és megszigorítani az általános higiéniás rendet.

Figyelembe kell venni, hogy COVID-19 pozitív munkavállaló esetén a hivatalos folyamat részeként kontaktkutatás során a teljes munkaerő érintett lehet, és ennek következményeként elkülönítésre, akár járványügyi zárlatra kötelezett.

Ennek különböző mértékeiben home office, vagy akár a cég teljes leállása válhat szükségessé átmeneti időre, a minimum következmény 2 hét otthoni elkülönítés, itt a home office tárgykörének javaslatai irányadók.

Fenti javaslataink az aktuális NNK eljárásrend felhasználásával készültek, amely elérhető az alábbi linken. 

HR tervezés a költségcsökkentés szempontjából

A különböző területek vezetői egyeztessenek arról, hogy hol szabadult fel munkaerő. Ezt követően közösen alkossanak meg egy szabadságolási tervet, vagy rugalmas munkaerőbeoszást. 

Termelésmenedzsment alapú HR tervezés

  • Együtt kell működni a különböző területeken dolgozó vezetőkkel. 
  • Meg kell vizsgálni, hogy az adott területen van-e szűk keresztmetszet, pl.: ha a beszerzés esetén késnek a beszállítók vagy ha területi korlátozásokat, határlezárásokat vezetnek be, akkor érdemes ezekhez igazítani a munkaidőt, szabadságolást is.
  • Meg kell határozni, hogy mi a minimálisan szükséges és az a kritikus munkatársi rendelkezésre állás, ami szükséges az adott terület működéséhez.

Folyamatos ügymenet biztosítása

  • Határozzuk meg a nélkülözhetetlen munkatársakat, probáljuk csökkenteni a járvány általi kitettségüket.
  • Érdemes átgondolni annak a lehetőségét is, hogy az egy irodában dolgozó azonos, vagy hasonló feladatot ellátó munkatársakat egymástól jól elszigetelt helyszínre ültessük át, lehetőség szerint akár másik épületbe.
'; }else{ history = ' '; } if($type=='category'){ if($data.area){$data.city = $data.area;} output += '
  • '+history+''+ $data.name + ''+$delete+'
  • '; }else if($type=='listing'){ if($data.area){$data.region = $data.area;} output += '
  • '+history+''+ $data.title.rendered + ''+$delete+'
  • '; } return output; } function gdasac_click_action($type,$url){ if($type=='category'){ // add location /*if(geodir_search_params.autocompleter_filter_location) { var current_location = geodir_params.location_url; $location_string = current_location.replace(geodir_params.location_base_url, ""); $url += $url.endsWith("/") ? "" : "/"; $url += $location_string; }*/ window.location = $url }else if($type=='listing'){ window.location = $url } }