Környezettudatos munkahely 2020-ban: így lesz zöld az iroda

Employer branding, Menedzsment

Akár hiszed, akár nem, a környezettudatos munkahely nem a napelem-telepítésnél, a céges járműflotta elektromosra cserélésénél vagy éppen a milliós irodaberendezés leváltásánál kezdődik. A környezettudatos iroda elsősorban a vezetőség és az ott dolgozók hozzáállásától zöld. Igen, rátok nézünk, notórius papírlap-pazarlók és papírpohárból kávézók!

A klímaváltozás a nyakunkon, egyesek pedig már egyenesen a közelgő világvégével riogatnak – talán nem is alaptalanul. A cikk írásakor éppen fél Ausztália lángol a soha nem látott szárazság miatt, a sarkköri jégtakarók pedig katasztrofális gyorsasággal olvadnak. Egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy a 4 és fél milliárd éves bolygónkat az emberiség mindössze alig egy évszázad leforgása alatt fogja szinte teljességgel élhetetlenné tenni.

Környezetvédelem: mit tehetünk érte a munkahelyen?

A környezettudatos cégeké a jövő?

A gazdasági növekedés, a jóléti társadalom és a környezettudatosság nem járnak kéz-a-kézben: a World Green Building Council felmérése szerint 2010 óta évente világszinten átlagosan 1%-kal nőtt a háztartások szén-dioxid kibocsátása. Ez alól a munkahelyek sem képeznek kivételt.

Ahogy világszerte, úgy a gazdaságban a környezettudatosság Magyarországon sem trend, hanem a jövő. Ez nem csak hangzatos sallang: a gazdaságban felhasznált anyag- és energiafogyasztás 40%-át az irodák üzemeltetése teszi ki. Nem is olyan meglepő ez az adat annak fényében, hogy egy átlagos amerikai nagyvállalati irodai dolgozó évente 10.000 papírlapot használ el nyomtatásra.

A környezettudatos munkahely nem a céges Tesláknál és napelemes rendszereknél, hanem elsősorban a munkahelyi szokásoknál, a vezetőség és a dolgozók hozzáállásánál kezdődik.

Éppen ezért egy fenntartható, zöld iroda kialakítása első körben nem feltétlenül kerül milliókba, ellenben már középtávon is kifizetődő lehet a céged számára: a Harris Interactive felmérése szerint az amerikai fogyasztók 80%-a inkább attól a cégtől, márkától vásárol, amelyikről tudja, hogy fenntartható módon működnek.

Hiába amerikai az adat, a tények azok tények: az Y és az utánuk következő Z generáció számára sokkal meghatározóbb a környezetvédelem, mint az elődeik számára. Elég, ha megnézel egy hazai klímatüntetést, ahol szinte kizárólag fiatalokat látni. És bizony, a klímavédelem-centrikusságnak vásárlási döntéseik meghozatalánál is jelentős szerep jut. 

Mivel ők a jövő, ezért a környezettudatos munkahelyeknek, a fenntartható módon működő brandeknek is meghatározó szerepük lesz a piacon.

Már ameddig be nem következik a világvége.

Mit tehetünk a környezetünk védelméért a munkahelyen?

Környezetvédelem: mit tehetünk a munkahelyünkön?

Joggal merülhet fel a kérdés a munkáltatók és a munkavállalók részéről hogy mit tehetünk a környezetünk védelméért abban a 8 órában, amit a munkahelyünkön töltünk? Mitől, és hogyan lesz fenntarthatóbb a munkahely? Mivel csökkenthető irodánk ökológiai lábnyoma?

Ahogy már említettük, első körben nem szükséges milliókat áldozni rá, viszont a ló túlsó oldalára sem eshetünk át: nem lesz elég csupán Greta Thürnberg motivációs poszterekkel teletűzdelni az irodát – a fenntarthatóságért az egész irodának együtt kell tennie.

Szóval: környezetvédelem. Mit tehetünk? Nézzük is!

Az irodaberendezés is lehet zöld.

1. Az asztaltól a tollig – legyen minden zöld!

Nem kell milliós kiadásokban gondolkodni, ha zöldebbé szeretnénk tenni az irodát. Napjainkban a lebomló kávéspoharaktól kezdve az újrafelhasznált anyagokból készült irodabútorokig termékek széles skálája közül válogathatunk. Nyomtatópapír? Post-it? Papírtörlő? Kávéspohár? Válaszd az újrahasznosítottat! Ezek legfeljebb minimálisan jelentenek nagyobb kiadást, hosszú távon mégis jelentősen csökkenthető velük az iroda ökológiai lábnyoma.

2. Energiatakarékosság? Kezdjétek a légkondinál és a fűtésnél!

El a kezekkel a termosztáttól! A munkahelyek sokszor túl-légkondicionáltak a nyári, vagy éppen túlfűtöttek a téli hónapokban. Fenntarthatóbbá tehetjük az irodát mindössze azzal, ha megkötéseket teszünk a termosztát tekergetésével kapcsolatban. Nem kell 18 fokosra hűteni vagy 26 fokosra fűteni az irodát, mert se nem egészséges, se nem környezetkímélő!

Egy nagy amerikai áruház egyébként éves szinten 30.000 kilowattal csökkentette az áramfogyasztását mindössze azzal, hogy a légkondi automatikus beindulási pontját kb. fél Celsius-fokkal megemelte, így az 23,2 fok helyett 23,8-nál kapcsolt be. Ezzel éves szinten megközelítőleg 1 millió forintot spóroltak a villanyszámlán.

A környezettudatos munkahely: az energiatakarékos világításról se feledkezzünk meg!

3. Fontos az energiatakarékos világítás – na és a természetes fény!

A World Green Building Council jelentése szerint megfelelő mennyiségű természetes fény mellett a dolgozók hangulata, ezáltal pedig a produktivitásuk is javul – emellett pedig a villanyszámlánkon is csökkenthetünk, hiszen minél több fény jut be az irodánkba, annál kevesebb lámpát kell felkapcsolnunk.

És ha már lámpa: használjunk energiatakarékos (led) izzókat szerte az irodában. Emellett próbáljuk meg betartatni a kollégákkal a belénk nevelt, ámbár felnőttkorra kissé megkopott szokást: kapcsoljuk le le a villanyt magunk után!

A környezettudatos A papírmentes zöld iroda megvalósítása ma már nem kerül sok energiába.munkahely: az energiatakarékos világításról se feledkezzünk meg!

4. A papírnélküli iroda legendája – lehetséges ez?

Hogy lehetséges-e a papírmentesség 2020-ban? A digitális korban? A felhőalapú tárhelyszolgáltatások fénykorában? Még szép, hogy lehetséges. De előbb nézzük a tényeket!

Egy 2014-es tanulmány szerint ha csupán az Egyesült Államok 10%-kal csökkentené az irodai papírhasználatot, azzal a szén-dioxid kibocsátás 1,45 millió metrikus tonnával lenne csökkenthető. Ez gyakorlatilag egyenlő lenne azzal, ha egy teljes évig 280,000 autót vennénk le az utakról!

Irattárolók helyett irodai szerver vagy felhő. Számlák helyett e-számlák. Papír alapú árajánlat helyett PDF. A papírmentes iroda már nem a jövő. Amennyiben nem lehetséges, vagy túl nagy munka lenne az átállás, úgy hosszú távon sokat tehettek a környezetetekért azzal is, ha a lehető legkevesebbszer nyúltok a nyomtatóhoz.

Kérd meg továbbá a kollégákat arra, hogy a papír mindkét oldalára nyomtassanak! A jegyzeteléshez és a szkeccseléshez továbbá ne a nyomtatóból vegyük ki az érintetlen papírt, hanem használjuk fel a már szükségtelen dokumentumok hátoldalát is!

A környezettudatosság a munkába járással kezdődik!

5. A környezettudatosság a munkába járással kezdődik!

Már azzal sokat tehetünk a környezetünk védelméért, ha nem autóba, hanem buszra, villamosra vagy metróra szállunk.

De csodát tehet akár már egy biciklitároló felszerelése az iroda elé, hogy ezzel is ösztönözzük a kollégákat arra, hogy biciklivel vagy rollerrel járjanak munkába. Kissé nagyobb befektetés, de akár céges bicikli vagy rollerparkot is beszerezhetünk – mi például minden kollégának biztosítunk egy nagykerekű rollert, ún. kickbike-ot a munkába járáshoz. Az ügyvezető igazgatónk, Peti pedig rendszeresen elektromos rollerével gördül be az irodába!

A modern közösségi közlekedés (mint a bérelhető elektromos rollerek, app segítségével bármikor felvehető kerékpárok) hajnalán azonban még gépparkot sem feltétlenül szükséges tartanunk ahhoz, hogy már a munkába járással is fenntarthatóbbá varázsoljuk az irodánkat – bár ezek egyelőre csak a fővárosban elérhetők.

6. Szelektív hulladékgyűjtés az irodában

Talán mondani sem kell, de mi úgy gondoltuk, érdemes lehet említést tenni a hulladék szelektálás fontosságáról is. Egy irodában nap mint nap nagy mennyiségű hulladék keletkezik, de szerencsére ezek nagy része újrahasznosítható – feltéve, ha jó helyre gyűjtjük őket!

Egy szelektív hulladékgyűjtő beszerzése nem nagy kiadás. Éljünk vele!

A zöld energiafelhasználás ma már elérhető áron áll rendelkezésünkre.

7. Zöld energiafelhasználás? Ma egyszerűbb, mint valaha!

Manapság a megújuló forrásból származó energiák elérhetőbbek, mint valaha. Erre itthon egyelőre a napenergia felhasználása a legkézenfekvőbb megoldás, tetőre szerelt napelemes rendszerek formájában.

Bár nagyobb kiadást jelent és a megtérülése is egy-két évtizedben mérhető, megvannak a maga előnyei. Bizonyos mértékben függetlenít például az elektromos hálózattól, ami előnyös lehet egy nem várt áramkimaradás esetén. Ezen felül pedig az irodaépületen már messziről jól látható napelemes rendszer egy rendkívül határozott kiállást mutat a fenntarthatóság mellett.

Energiatakarékosság az irodában: számolj le az energiavámpírokkal!

8. Számolj le az energiavámpírokkal!

Bármekkora irodáról is legyen szó, egy biztos: számos “energiavámpír” lesz található benne. Ezek az eszközök akkor is áramot fogyasztanak, ha nincsenek használatban. A számítógépek, a hatalmas multifunkcionális nyomtatók 24/7-ben fogyasztanak, érdemes tehát a csírájában elfojtani a jelenséget, kezdve az elosztóknál.

A legolcsóbb megoldás erre, ha minden nap végén lekapcsoljuk az elosztókat, vagy kihúzzuk a konnektorból ezeket az eszközöket. A kicsit drágább, de okosabb opció speciális, ún. programozható elosztók beszerzése, melyek időzítő segítségével egy meghatározott időpontban kikapcsolnak. A fejlettebb okos elosztókat, konnektorokat akár távolról, app segítségével vezérelhetjük is!

9. Tarts zöld kihívást az irodában!

Az akár havi rendszerességgel tartott, fenntarthatósággal kapcsolatos kihívásokkal szórakoztató módon, egy kis egészséges versengéssel meghintve tehetjük zöldebbé az irodánkat. 

Megkérhetjük például a kollégákat arra, hogy egy hónapig ne használjanak műanyag evőeszközöket vagy eldobható kávéspoharakat, műanyagpalacokat. Az egyik személyes kedvencünk a már említett papír-spórolós, mindkét oldalra nyomtatós challenge – amely remélhetőleg állandó gyakorlattá válik a kihívás során.

Egy kisebb jutalommal (ajándékkártya, ingyen pizza stb.) ösztönözve könnyedén rávehetjük a kollégákat a részvételre, egyúttal pedig a környezetkímélő hétköznapi szokások hosszútávú átvételére.

A környezettudatosság jegyében: a fiatalok 70%-a fenntartható módon működő cégnél dolgozna

Bónusz tipp: A fiatalok 70%-a inkább fenntartható munkahelyen dolgozna

Tudtad, hogy a fenntarthatóság és a környezetvédelem kiválóan beépíthető az employer branding stratégiádba? Már említettük, hogy a fiatalok körében környezettudatos cégeké a jövő. De a környezettudatosságnak nem csak a vásárlási döntésekben van szerepe: egy 2019-ben végzett felmérésben 1000 fiatalt kérdeztek meg arról, hogy mennyire veszik figyelembe a munkahelyek környezettudatosságát, az eredmény pedig egészen megdöbbentő.

A megkérdezettek 70%-a mondta azt, hogy nem terveznének hosszú távon olyan munkahellyel, amely nem tesz a környezetvédelemért. A megkérdezettek 10%-a pedig még akkor is váltana zöldebb munkahelyre, ha ott kevesebb bért kapna. De íme még egy érdekes adat: a megkérdezettek 40%-a az álláskeresésnél figyelembe veszi, hogy a cégek tesznek-e a környezetvédelemért. 

Kapcsolódó bejegyzéseink: