5 csapatépítő tipp, ami segíti a motivált csapatot
Az Amerikai Egészségügyi Szövetség tanulmánya szerint egy évben átlagosan 35 napot töltünk otthon, és ezekbe csak a betegszabadságok és „egyénileg kért” szabad munkanapok tartoznak. Nyilvánvaló, minden vállalkozás érdeke, hogy megtartsa a jó munkavállalókat, és ehhez egy jó stratégia kidolgozása is szükséges. Ennek egyik kitűnő módja a csapatépítés, amelynek hosszútávú és pozitívan hat, mind a munkavállalói morálra, mind a munkatársak megtartására. Most az iadvanceseniorcare.com segítségével mutatunk öt, könnyen a mindennapokba illeszthető stratégiát.
kommunikáljunk világosan!
Vezetőként adjunk a munkatársainknak még egy okot arra, hogy ne csak a fizetésük miatt járjanak minden nap a munkába! Ahhoz, hogy motiváljuk a legtöbb dolgozót, érdemes megosztani velük egy olyan elképzelést, amely valamennyiüket izgalomba hozza. A nagy felmérések valahogy mindig azt az eredményt hozzák, hogy azok a munkahelyek a legsikeresebbek, ahol a vezetőségnek fontos a munkatársak bizalmának az elnyerése. Ez egyfajta mérceként működik, amely segít a döntéshozásban, a felmerülő problémák kezelésében és a helyzetek megoldásában is. Tehát a legfontosabb kérdés, hogy hogyan tudunk bizalmat kiépíteni? Ha ez már megvan, akkor ez garantáltan lendületet és motivációt ad a dolgozóknak. Ebben segíthetnek az alkalmazotti képzések, a csapatépítő tréningek és a nyitott kommunikáció.
ismertessük az értékeket!
Attól függetlenül, hogy a vállalkozásnak van-e konkrét küldetése vagy nincs, mindig akadnak olyan tulajdonságok és értékek, amelyeket magáénak érez. Fontos, hogy vezetőként olyan környezetet teremtsünk, amely még jobban elősegíti a munkatársak megtartását. Ebben nagyszerű lehetőséget ad a csapatmunka, mások segítése és a kedvesség. A különböző, a dolgozókat jutalmazó és elismerő programok is előmozdítják a szervezeten belül értékelt tulajdonságokat. Ide tartoznak a különböző típusú igazolványok, ajándékutalványok, parkolóhelyek, ingyenes ebédek, kedvezménykártyák és egyéb jutalmazási módszerek is. Az alkalmazottak elismerése ráadásul megvalósulhat csapatban, szervezeti egységenként és egyénenként is. Egymás megismerésére és értékeinek felfedezésére is kitűnő alkalmat adnak a csapatépítő tréningek.
segítsünk a beilleszkedésben!
Tekintettel arra, hogy a tapasztalatok szerint az új dolgozók könnyebben feladják és hamarabb távoznak egy munkahelyről, mint a „régi motorosok”, így fontos ennek is energiát és figyelmet szentelni. Az új és régi kollégák összekapcsolására tett erőfeszítések nagy valószínűséggel gyorsan megtérülnek, és nem mellesleg segítenek megtartani a kívánatos munkaerőt. Ezek a munkahelyi kapcsolatok lehetnek nyitottabbak és zártabbak is, ami természetesen az adott munkaköröktől függ. Egy új személy „integrálása” kapcsán elsődleges a kooperatív megközelítés. A csapatépítő tréningek garantáltan közelebb hozzák egymáshoz az embereket, de például jó ötlet lehet egy mentori program bevezetése is. Ilyenkor az erre kijelölt személyek segítik az újakat a munkahelyi kihívásokkal szembenézni.
Tipp:
Az alapértékek tanítása és mutatása az egyik legsürgetőbb feladat. Ehhez azonban fontos, hogy megismerjük a kollégák tudását, erősségeit és gyengeségeit, valamint az esetlegesen felmerülő képzési szükségleteit.
mutassunk példát!
Vezetőként érdemes gyakorlati, követendő példát mutatni arról, hogy elköteleztük magunkat a szervezeti értékek mellett. A csapat tagjaként mindenkire ugyanazok az elvárások vonatkoznak. Az alapértékek tanítása és mutatása az egyik legsürgetőbb feladat. Ehhez azonban fontos, hogy megismerjük a kollégák tudását, erősségeit és gyengeségeit, valamint az esetlegesen felmerülő képzési szükségleteit. Figyeljünk és járjunk elöl példával! Mindezek egy olyan környezet megteremtéséhez vezetnek, amely garantálja a munkatársak megtartását.
kérjünk visszajelzéseket!
A „fentről érkező” döntések sokkal hasznosabbnak bizonyulhatnak, ha magukba foglalják a munkatársak véleményét is. Ezért jó, ha a döntéshozatalba bevonjuk a kollégák egy részét is, akiktől ajánlásokat, ötleteket, javaslatokat gyűjthetünk. Ezzel nem mellesleg egyértelműen jelezzük azt is számukra, hogy a jelenlétük fontos és szükséges. Már a látszólag apró megnyilvánulások megfigyelése és figyelembe vétele is megjelenik a kollégák gondolkodásában, ha a vállalkozásnál betöltött szerepükről esik szó.
Adjunk lehetőséget az alkalmazottaknak a visszajelzésekre, amit megadhatnak az értekezleteken, de írásban és esetleg anonim felmérésekben, javaslattáblákon keresztül. Érdemes folyamatosan visszajelzéseket kérni a lehetőségekről, például a munkavállalói elismerési programban kínált előnyök típusáról.
A kötelező csapatépítő: áldás vagy átok?
A céges csapatépítők elkerülhetetlen velejárói a munkavállalói életnek. Lehet ezt jól is csinálni, de lássuk be nem mindig érik el a céljukat az ilyen típusú rendezvények.
Problémás munkavállaló a kollégák között? Így kezeld!
A te csapatodban is van olyan, aki bomlasztja a légkört? Tudd meg konkrét példákon keresztül, hogy miről ismerszik meg a problémás munkavállaló!
Csapatépítés felsőfokon (ötletek, játékok, indoor és outdoor programok)
Hogy megkönnyítsük a csapatépítőd szervezését, ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük a leghasznosabb csapatépítéssel kapcsolatos anyagainkat.
Remek céges karácsonyi parti ötletek 2022-ben
Milyen programokat érdemes szerveznünk a karácsonyi céges bulira? Következzenek a legtutibb céges karácsonyi parti ötletek.
Csapatépítő Programok (15 remek élménydús játék kollégáknak)
Csapatépítő programok, amelyek órákra lekötik a kollégákat? Tarts velünk és ismerd meg a legizgalmasabb és legmagasabb élményfaktorral bíró csapatépítő játékokat a kínálatunkból!